Hévíz, a keresett fürdőváros, illetve a Balaton, Közép-Európa legnagyobb tava a cseh légitársaságnak köszönhetően a történelem során először tesz szert közvetlen légi kapcsolatra Csehország fővárosával. A Czech Airlines útvonalhálózatában a budapesti után, a Balaton hévízi a második magyarországi célpont lesz.

A balatoni járatról egyébként a Magyar Turizmus Zrt. és a Budapest Airport által közösen szervezett tavalyi, 2013-as budapesti Routes Europe Konferencián kezdődtek meg a tárgyalások, és idén június végére született meg az elhatározás, a Czech Airlines július 28-tól belevág és megkezdi az útvonal üzemeltetését.

Az utóbbi időben a csehek körében egyre nagyobb érdeklődéstől övezett a magyar tenger, a vendégszám növekedett, tavaly elérte a 6520 regisztráltat. A légitársaság és a magyar turizmus is erre a trendre igyekszik építeni, és bíznak benne, hogy a közvetlen légijárat csak még tovább növeli a forgalmat - hangsúlyozta Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Hévíz város polgármestere, Papp Gábor elmondta, a városi fejlesztési tervek fontos eleme a légi összeköttetés biztosítása, ami ma már elengedhetetlen feltétele a turizmusfejlesztésnek. A cseh turistákról szólva, számuk az elmúlt években növekvő tendenciát mutatott, 2013-ban már átlépte a 28.000 vendégéjszakát, ami 14%-os növekedés volt a 2012. évi számokhoz képest.

Az új repülőjárat kapcsán ugyanakkor leszögezte, az a régió számára is növekedési lehetőségeket biztosít.

A Hévíz-Balaton Airport ugyanis Nyugat-Magyarország és a Balaton régió repülőtere. 100 kilométeres vonzáskörzetében 100.000 vendégágy, természeti kincsek, gyógyászati központok, kulturális események, sportolási lehetőségek és nem mellesleg borrégiók is várják a vendégeket.

A polgármester tájékoztatása szerint a repülőtér üzemeltetésének 2012-es átvétele óta folyamatosan azon vannak, hogy bővítsék a légikikötő forgalmát. Munkájuk eredményképp a 2012-es 19.000 fős utazóközönség számot 2013-ra már 28.000-re sikerült emelni. A jelenlegi kapacitások mellett az idei évben pedig már 35.000 utasra számítanak.

Kedvező csatlakozások ki-, és beutazóknak egyaránt, kombináció Budapesttel

 

A prágai járat ráadásul fontos szerepet tölthet be a kiutazó forgalom erősítésében, ami elengedhetetlen lesz a stabil üzemeltetéshez. A CSA úgy alakította a menetrendet, hogy gyors és kényelmes csatlakozási lehetőségeket kínáljon számos európai fővárosba, vagy nagyvárosba, mint például Berlinbe, Hamburgba, Frankfurtba, Párizsba, Milánóba, Amszterdamba, Brüsszelbe, vagy Koppenhágába.

Az utazóknak érdemes tudni, hogy a hévízi repülőtér még ingyenes parkolási lehetőséget is biztosít a terminál előtti parkolójában, amely még vonzóbbá teheti a nyugat-magyarországi régióból utazni vágyóknak az inneni repülést.

Daniel Sabík, a Czech Airlines szóvivőjének prezentációjából kiderült, a balatoni járatot a CSA csaknem egész hálózata számára igyekezett elérhetővé, nemcsak a cseh utazókra, hanem például moszkvai, permi, vagy jekatyerinburgi járatokról érkező oroszok számára is, akikről köztudott mennyire kedvelik a hévízi wellness és gyógy-szolgáltatásokat. A közöltek alapján a légitársaság alapos stratégiát igyekezett állítani az útvonal mögé, amelynek köszönhetően jó eséllyel lehet hosszú életű.
Jelen állás szerint a járat november eleje-közepéig lesz elérhető, de egyértelmű szándék a jövő nyári menetrendben való újranyitás, sőt a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettesének nyilatkozata szerint, mivel a Balatonon nemcsak a nyarat lehet kellemesen tölteni, reményei szerint akár egész évesre is válthat majd a járat.

Lényeges továbbá, hogy a hévízi járat kombinálható a budapestivel, így a turisták száméra kényelmesebben tervezhető egy magyarországi körutazás, már csak azért is, mivel a Czech Airlines a hétköznapokon napi három, míg a hétvégente napi két járatot is kínál a prágai Václav Havel és a budapesti Liszt Ferenc nemzetközi repülőterek között. Említésre érdemes, hogy Prága az interkontinentális utazók számára is egyre inkább szóba jöhető választás, mivel a SkyTeam légiszövetségi és egyben code-share partner Delta Air Lines Boeing 767-300ER gépeivel New Yorkba, míg a cseh zászlóvivő saját szélestörzsű Airbus A330-300-asával Szöulba kínál hosszú távú járatokat. Budapestről momentán sajnos egyik sem érhető el közvetlen járattal.

Ami az utazóközönséget illeti a balatoni régióba elsődlegesen turistákra számítanak. A repülőgépeken többségükben tehát pihenni, nyaralni vágyók várhatóak, de a CSA ATR 72-500-as típusai, amelyek az útvonal teljesítésére vannak jelölve business osztályt is kínálnak. A fedélzet 8 üzleti és 56 turista osztályú utas szállítására alkalmas, végig a kabinban 2-2-es ülés elrendezést követve.

A budapesti járatokat is teljesítő ATR 72-esekből a cseh nemzeti flotta összesen 5 darabbal rendelkezik. A típus Pratt&Whitney gyártotta turbolégcsavaros hajtóműveivel 695km/h maximális sebességgel képes útvonalait teljesíteni.